Kandikamerák a fűben: hogyan védhetők meg a pannon gyepek és ritka élőlényeik?
2023.12.30.
A biodiverzitás-kutatás újdonságai 2023-ban a Magyar Természettudományi Múzeumban
2024.02.12.
Szerzők: Lazányi Eszter (MTM, Talajzoológiai gyűjteménycsoport), Piter Kehoma Boll (Universidade do Vale do Rio dos Sinos Brazil), Páll-Gergely Barna (NÖVI), Simon Janka (NÖVI), Turóci Ágnes (NÖVI), Katona Gergely (MTM, Lepkegyűjtemény)
A megnövekedett áru- és személyforgalom miatt minden eddiginél nagyobb számban jelennek meg hazánkban idegenhonos állatfajok, amelyek ráadásul a melegedő klíma miatt nagyobb eséllyel is telepednek meg, mint évtizedekkel ezelőtt. Három magyar városból került elő két laposféreg faj, amelyek előfordulását HUN-REN ATK Növényvédelmi Intézetének (NÖVI) és a Magyar Természettudományi Múzeumnak (MTM) a kutatói először jeleztek a Zootaxa című zoológiai folyóiratban.
A tanulmány megjelenéséig Magyarországon hivatalosan nem élt egyetlen szárazföldi laposféreg sem, azonban összesen 17 édesvízi planáriafajról volt tudomásunk. Az utóbbiak két csoportba sorolhatók, a Geoplanoidea (pl. füles planária, gyászplanária) és a Planarioidea (pl. Dendrocoelum lacteum (O. F. Müller, 1774): tejfehér planária) főcsaládokba. A most Magyarországon megjelent két faj az előbbibe (Geoplanoidea) tartozik. Tehát a szárazföldi planáriáknak élnek Magyarországon távoli őshonos rokonai, azonban élőhelyük teljesen más, mint a hazai laposférgeké.
Senki nem szereti a férgeket. Kivéve talán azokat, akik őket kutatják. Ám egyetlen ilyen, szárazföldi laposférgeket kutató szakértő sem él Magyarországon. Ez lehet az oka, hogy egy igazi nemzetközi kutatócsoportot alakítottunk az újonnan megjelent szárazföldi laposféreg fajok vizsgálatára.
De mit is jelent az, hogy féreg? A köznyelv tág értelemben használja: alapvetően pejoratív, de biológiai értelemben is. Amikor meghalljuk ezt a szót, akkor egy hosszú, vékony, fehér, tekergőző lény jut eszünkbe, ami ártalmas, és „valamiben” él. Undorító. Hát igen, van ilyen is. De mint oly sok állatcsoport esetében, ez is csak egy része az egésznek. Ahogy a cápák között is csak néhány az emberre veszélyes ragadozó, vagy az atkáknak csak bizonyos csoportjai kártevők, úgy a „férgek” sem mind „rosszak”.
Rendszertanilag a „férgek”-nek több törzsét ismerjük: állkapcsos férgecskék (Gnathostomulida), buzogányfejű férgek (Acantocpehala), kerekesférgek (Rotifera), laposférgek (Platyhelminthes), nyelesférgek (Kamptozoa), zsinórférgek (Nemertea), gyűrűsférgek (Annelida), fecskendőférgek (Sipunculida), nyílférgek (Homalopteryga), öves férgecskék (Kinorhyncha), páncélosférgek (Loricifera), farkosférgek (Priapulida), fonálférgek (Nematoda) és húrférgek (Nematomorpha)1. Ezek törzs (!) szintű kategóriák mind (viszonyítási alapként vehetünk ismertebb törzseket, pl. ízeltlábúak vagy gerincesek törzse), elképesztő biológiai és életmódbeli változatossággal, „fejlettségbeli” különbségekkel. Rendszertanuk sok esetben még alakulóban van, az újabb és még újabb genetikai kutatások függvényében formálódik. Egyértelmű talán, hogy nem lehet általánosítani és nincs a világon olyan szakember, aki mindnek a tudója lenne. Ezért, noha joggal irtózunk bizonyos „férgek”-től, érdemes látnunk és elfogadnunk a teljes képet: az állatvilág jelentős része „féreg”, az ő helyük is épp úgy megvan a természetben, mint más élőlényeké. A Magyar Természettudományi Múzeumban három gyűjteményben találkozhatunk velük: a Parazitológiai gyűjteményben, a Rákok és vízi gerinctelenek gyűjteményében és most már a Talajzoológiai gyűjteménycsoportban is.
Jelen írásunk apropója egy új gyűjteményrész felállítása a Talajzoológiai gyűjteménycsoportban: a szárazföldi laposférgek/planáriák (Geoplanidae) gyűjteményéé. 2023-ig nemcsak, hogy az alábbi fajok, de maga a csoport sem volt ismert hazánkból (távoli rokonaik 17 vízben élő faja él nálunk). Általánosságban elmondható, hogy ragadozó fajok tartoznak ide, habár nehéz belegondolni, hogy egy puha, lapos, levél- vagy zsinórszerű állat, aminek alig vannak a mi mércénkkel mérve fejlett szervrendszerei, hogyan lehet aktív ragadozó. Pár milliméterestől akár egy méterig terjedhet a hosszuk. Sok faj egyszerű fehér, szürke, fekete, de vannak csodás színben és/vagy formában pompázóak is. Nem tudnak védekezni a hideg és a kiszáradás ellen, sok értelemben szűk tűrőképességűek, általában kicsi a terjedőképességük. Ez utóbbi tulajdonságaik miatt jól használhatóak állatföldrajzi elemzésekhez, élőhelyek veszélyeztetettségének meghatározásához (pl. a brazíliai őserdők esetében). Mégis, némely fajuk invázióssá tudott válni az utóbbi évtizedekben, gyorsan terjednek. A helyi csiga- és gilisztafaunát vadásszák, ami természetes elterjedési területeiken kívül komoly veszélyt jelenthet az ottani élővilágra.
Európából eddig 18 szárazföldi planária fajt mutattak ki, viszonylag új jövevények, az első példányok alig 15 éve jelentek meg. Alapvetően dél-amerikai, ázsiai dísznövényekkel hurcolják be őket a nagy európai felvásárlókhoz (pl. Spanyolország, Hollandia, Olaszország). Innen kerülnek eladásra – és behurcolásra – további országok kertészeteibe. Bizonyos fajok ivaros szaporodásra is képesek, mások csak ivartalan úton bírnak szaporodni az új otthonaikban. Sajnos ez utóbbi képességük teszi rendkívül nehézzé az elpusztításukat (amennyiben szükség van rá): képesek maguktól feldarabolódni és darabjaikból regenerálódni. Ezt akkor is megteszik, ha mi magunk daraboljuk őket, ezért így (akár pl. kettétaposással) nem érdemes küzdeni ellenük!
A legsikeresebbnek tekintett faj az Obama nungara Carbayo, Álvarez-Presas, Jones & Riutort, 2016, mely 2008-ban jelent meg először Európában, a Csatorna-szigeteken és azóta több európai országból is kimutatták. Dél-Amerikában őshonos, Brazíliától Északkelet Argentínáig elterjedt. Magyar névnek az obama-férget használjuk. A nemzetség/genusz nevét nem az egykori amerikai elnök ihlette: a brazil őslakos tupik nyelvében az oba levelet, a ma állatot jelent, és így az obama szó levélszerű állatra utal. A kettős latin név második szava a nungara, ami ugyancsak tupi nyelven azt jelenti, hogy „hasonló”. Ez arra utal, hogy egy másik fajhoz [Obama marmorata (Schultze & Müller, 1857)] nagyon hasonló, genetikai úton sikerült elkülöníteni tőle (ezért van az, hogy noha 2008-ban találták az első példányokat Európában, a fajt csak 2016-ban írták le). A genetikai elemzések azt is kimutatták, hogy valószínűleg két leszármazási vonalat hurcoltak be Argentínából, ezek egyike Spanyolországra korlátozódik, míg a másik elterjedt Európában. Leginkább parkokban, kertészetekben gyakoriak, de már természetes élőhelyekről, védett területekről is kimutatták. 6–7 cm hosszú, 0,5 cm széles, lapos, levélszerű állatok, szürkés-márványos színezetűek, de akár majdnem fekete is lehet a háti oldaluk. Ivaros szaporodásra is képesek új hazájukban, szaporító képletük a kokon, ebben az ellenálló formában is könnyen terjednek virágfölddel.
Látványosabb és talán – ízlés szerint – ijesztőbb vagy akár szebb kinézetű egy másik faj, a Diversibipalium multilineatum (Makino & Shirasawa, 1983). Nevében a bipalium azt jelenti, hogy két (bi) ásó-/lapátszerű (palium) képlete van, feji része így csákányszerű vagy olyan, mint a kalapácsfejű/pörölyfejű cápa feje. Arra is utal a név, hogy a Bipaliinae, azaz a kalapácsfejű laposférgek alosztályába tartoznak a Diversibipalium fajok. A multilineatum szó arra utal, hogy ez a faj a kalapácsfeje mellett hosszanti vonalkázottságáról ismerhető fel. Nevének egyszerűen a kalapácsfejű férget használjuk. Japánból írták le és 2016-ban találták meg Olaszországban, majd más európai országokban is. Ennek a fajnak az egyedei megközelítik a 30 cm hosszúságot, testük lapos, kb. 3 mm széles, vékony nyakukon kb. 3 mm széles fej ül. Európában csak ivartalanul, önmaguk szándékos darabolásával szaporodnak.
Noha a hazai közösségi médiába már 2020-ban is jelent meg gyaníthatóan O. nungara fotó Pillisvörösvárról, az első bizonyító példányok 2023 májusában kerültek elő egy Pécs környéki kertészetből. Két hét eltéréssel mindkét fent említett fajból sikerült bizonyítópéldányt is befogni, amikor az előző évben importált, áttelelt növényeket kirakodták a szabad ég alá. A nyár végéig összesen több mint 50 kalapácsfejű és több mint 100 obama-férget észleltek. Érdekes megfigyelés, hogy míg a kalapácsfejűek 90%-a az üvegházban került elő és a szabadban nem bizonyult életképesnek, addig az obamák a szabadban is mindennaposak voltak (ezért is annyival nagyobb a talált egyedszámuk). A kertészet munkatársai az első egyedek megjelenésekor közösségi médián keresztül felvették a kapcsolatot a Magyar Természettudományi Múzeum és a Növényvédelmi Kutatóintézet munkatársaival. Gondosan befogtak és elküldtek néhány élő állatot, a többit megsemmisítették (figyelve arra, hogy ne maradjanak regenerálódásra képes darabkák az állatokból).
Az élő állatokat a Növényvédelmi Kutatóintézet munkatársai lefotózták és a fotók alapján egy brazil szakértő segítségével meghatároztuk a fajokat. A morfológiai alapú határozást genetikai elemzés is megerősítette: az élő állatokból genetikai mintát is vettünk, az elemzést a NÖVI munkatársai végezték. Végül a konzervált, cédulázott példányok a Magyar Természettudományi Múzeum Talajzoológiai Gyűjteménycsoportjának újonnan felállított gyűjteményrészébe kerültek egyedi kódokkal ellátva. A genetikai eredmények alapján a hazai O. nungara példányok az egyik ismert, Európában szélesen elterjedt, argentin leszármazási vonalhoz tartoznak; a D. multilineatum egyedek pedig azonosak az Olaszországban és Franciaországban talált állatokkal.
Nemcsak Magyarországon, de egész Európában még viszonylag új fajnak számít az O. nungara és a D. multilinieatum faj. El kell még telnie pár évnek, mire kiderül, hogy veszélyt jelentenek-e a hazai csiga- és gilisztafaunára és közvetve van-e növényvédelmi jelentőségük. Addig folyamatos monitorozásra, megelőzésre és a citizen science bevonására lesz szükség.
Érdekességképp leírjuk, hogy az egyik kalapácsfejű laposféreg példányból vett DNS minta furcsa eredményt hozott: szekvenciája nem a remélt faj DNS-ével egyezett, hanem egy Amynthas phaselus (Hatai, 1930) nevű földigilisztáéval, ami Japánban él, épp úgy, mint a laposféreg. Elképzelhető, hogy a D. mulitlineatum példány még Japánban elfogyasztotta a gilisztát, aminek a maradványait ki tudtuk mutatni a bélrendszeréből (ami furcsa lenne egy áttelelés után – hacsak nem hibernálódott és ébredéskor szeretett volna üríteni, de előtte befogásra került) vagy az is lehet, hogy a dísznövényekkel ez a japán giliszta is átjött hozzánk és faunára új faj lehetne. A giliszták nem tűnnek annyira fel egy kertészetben, hiszen egyik apró giliszta olyan, mint a másik, a többi, hazai...
- Felsorolásunkhoz a legújabb magyar nyelvű egyetemi tankönyvet használtuk: Varga Z., Rózsa L., Papp L. & Peregovits L. (Szerk.) 2021: Zootaxonómia – Az állatvilág sokfélesége. Pars Kiadó, Nagykovácsi, 449 pp.
- Lazányi E., Boll P. K., Páll-Gergely B., Simon J., Szeder K. H., Turóci Á. & Katona G. 2024: First records of alien land planarians (Platyhelminthes: Geoplanidae) in Hungary. – Zootaxa 5403(5): 592–596. https://doi.org/10.11646/zootaxa.5403.5.6
