A Magyar Természettudományi Múzeumban azokat a diákokat várjuk önkéntes közösségi szolgálat teljesítésére, akik érdeklődnek a természettudományok iránt, tudásukat szívesen osztják meg másokkal, és szeretnének bepillantani a múzeumi kulisszák mögé.

Az alábbi feladatokra várjuk a diákok jelentkezését:

A közönségszolgálati, közművelődési részlegen meghirdetett feladatok:
  • részvétel kézműves foglalkozások előkészítésében,
  • részvétel a kézműves foglalkozások lebonyolításában,
  • részvétel az ismeretterjesztő programok lebonyolításában,
  • részvétel a középiskolás korosztálynak szóló programok előkészítésében és megvalósításában,
  • látogatók fogadása, irányítása,
  • társasjátékok vezetése a kisgyerekes látogató családoknak
A gyűjteményekben végezhető feladatok:
  • segítségnyújtás a gyűjteményrendezésben, gyűjteményi konzerválási / preparálási munkában, pl. csontválogatás és iszapolás az Őslénytani és Földtani Tárban, csontmosás az Embertani Tárban, gyűjteményi példányok tárolására szolgáló tárólóegységek (kapszulák) készítése a Növénytár Zuzmógyűjteményében és Maggyűjteményében
  • számítógépes adatrögzítés, egyéb digitalizálás
  • segítségnyújtás a gyűjteményi fogyóeszközök nyilvántartásában

 

 

Jelentkezés: iksz@nhmus.
Az Őslénytani és Földtani Tárban végezhető közösségi szolgálat, szakmai gyakorlat

A Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárában lehetőséget biztosítunk rövid és hosszabb közösségi szolgálat és szakmai gyakorlat végzésére, valamint mentorként szívesen fogadunk érdeklődő diákokat.

Javasolt tevékenységek:

  • segítség a gerinces és gerinctelen gyűjteményi anyag, vizsgálati minták rendezésében és ellenőrzésében, valamint a gyűjtemény kurátora által kijelölt egyéb feladatokban
  • érdeklődés esetén lehetőség van gyűjteményi tárgyak fotózására is
  • a tár kutatói által végzett gyűjtések során a gyűjteménybe került gerinces ásatási anyagok iszapolása, méret szerinti frakcionálása, válogatása, rendezése, címkézése és preparálása (pl. ragasztás, konzerválás)
  • a szakirodalom digitalizálása
  • a muzeológusok munkájának segítése múzeumi rendezvényen (pl. Múzeumok Éjszakája, Múzeumok Majálisa, Földtudományos Forgatag, a Föld Napja).

Hosszabb távra tervezett mentorálás, illetve szakmai gyakorlat:

Ennek keretében nagyobb szakmai hozzáértést igénylő feladatokba is be tudjuk avatni a fiatalokat: az Őslénytani Tár Vizsgálatiminta Gyűjteményében gyakorlatilag korlátlan mennyiségben vannak tengeri iszapolt minták is, bennük mindenféle gerinctelen maradvánnyal. Míg a csontokat, csonttöredékeket egyszerűbben fel lehet ismerni, addig a sok különböző tengeri gerinctelen maradványnál nagyobb idő- és energiabefektetést igényel a jelentkezők felkészítése arra, hogy mit kell kiválogatni, illetve munkájuk folyamatos ellenőrzése is szükséges.  Ezért ezekhez a feladatokhoz olyan diákok jelentkezését várjuk, akikre nem csak egy-két alkalommal, hanem hosszabb ideig, rendszeresen számíthatunk.

Szeretettel várunk minden őslénytan és geológia iránt érdeklődő fiatalt!

Jelentkezés, információ: iksz@nhmus.hu.

Kérjük, lehetőleg oktatási intézményükön keresztül vegyék fel a kapcsolatot velünk!