A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium illetve a Magyar Természettudományi Múzeum közös szervezésében meghirdetésre kerülő „Fazekas Biológiaverseny” az általános iskola 7–8. évfolyamát és a középiskola 9–10. évfolyamát célozza meg.
I. A verseny célja:
A versenyben részt vevő diákok készítsenek rövid, tartalmas pályázatot a múzeum kiállításaihoz és programjaihoz kapcsolódva, önálló kutatómunka keretében, a megadott témák egyikében.
II. A verseny menete:
A kétfordulós versenyt két korcsoport számára hirdetjük meg.
Az első fordulóban a versenyzőktől egy esszé összeállítását várjuk, a megadott két témából egyet kiválasztva, maximum 5 gépelt oldal + képes mellékletek terjedelemben. Ehhez a múzeum kiállításait információforrásként használhatják.
A legmagasabb pontszámokat elérő pályázókat egy második fordulóra hívjuk, melynek helyszíne a Magyar Természettudományi Múzeum. Itt a pályázók rövid, színes, maximum háromperces előadásban számolnak be pályamunkájukról, amelyet szintén egy szakértő zsűri értékel. Az előadásokat követően a versenyzőket, sorsolás alapján, négyfős csapatokra osztjuk. Ezután indul a kiállításokban zajló izgalmas csapatverseny. A csapatversenyt követi az eredményhirdetés. A csapatverseny eredménye nem számít bele az egyéni verseny eredményébe.
III. A versenyre való jelentkezés, nevezés módja:
Nevezni elektronikusan lehet, az alábbi e-mail címre küldött levéllel, mely tartalmazza:
- a versenyző nevét,
- iskoláját,
- osztályát,
- választott témáját,
- a felkészítő tanár nevét.
Az általános iskolás, és a gimnáziumi korosztály nevezését is egyaránt a gelencser@fazekas.hu e-mail címre várjuk.
Nevezési határidő: 2023. november 24. (péntek)
A versenyre pályamunkát benyújtani szándékozó diákok a nevezés után ingyenesen nézhetik meg a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításait a teljes felkészülési időszakban.
Egyes témákban a múzeum, szakértőinek bevonásával, konzultációs lehetőséget biztosít a versenyzőknek. Az időpontokról, a bejelentkezés módjáról és a kiállítások nyitva tartásáról iskolánk, és a Magyar Természettudományi Múzeum honlapján keresztül tájékoztatjuk a jelentkezőket.
Az első forduló választható témái:
Az általános iskolás korosztály (7–8. osztályos tanulók ) számára
Cápák – A tengerek pásztorai
A cápák és porcos hal rokonaik a ráják és kimérák, a gerinces állatok egyik legősibb csoportját képviselik és hozzávetőleg 450 millió éve lakják a Föld óceánjait és tengereit. Ez idő alatt alapvető anatómiájuk és köztük számos faj életmódja, illetve külső jegyei kevés változáson mentek keresztül. Ez a lassú változás mégis páratlan túlélő képességükről árulkodik, hiszen az eddigi összes, fajok millióit elpusztító kihalási eseményt átvészelték. Legalábbis egészen napjainkig, amikor is a modern ember végletekig kizsákmányolja a tengerek élőhelyeit a túlhalászattal, a tengerpartok mesterséges átalakításával és a mértéktelen környezetszennyezéssel, miközben a globális klímaváltozás önmagában is növekvő mértékben alakítja át az óceánok egyensúlyát. A legtöbb cápafaj, ha nem is mind csúcsragadozóként, de kiemelt helyen szerepel a tengeri életközösségek táplálékláncában. Lehetnek kistestű macskacápák, erőteljes ragadozók, vagy plankton evő jámbor óriások, a korallzátonyokon éppúgy, mint a homokos, sziklás vagy algás tengerfenéken és a nyílt vizekben is jelentős mértékben hozzájárulnak életközösségeik egészséges működéséhez. Hiányuk gyakran vezet ökológiai katasztrófákhoz zsákmányuk túlszaporodása miatt. Védelmük tehát mindannyiunk érdeke, hisz elvégzik helyettünk is azt a munkát, ami egyensúlyt és kiszámítható biztonságot teremt tengereinkben.
Rovarszínek
A rovarvilág változatos színezete és mintázata részben festékanyagoktól (pigmentektől) származik, ugyanakkor a ragyogó fémzöld, fémkék, vagy aranyos-rezes árnyalat a felület különleges sajátosságának, nanoszerkezetének köszönhető. Interferenciaszín miatt kék többek között a morfólepkék hímjének szárnya. A különleges és megkapó árnyalat a megfigyelés irányától függően változik – ez a jelenség is egyértelműen utal arra, hogy a morfólepkénél fizikai színnel van dolgunk, és nem festékanyag okozza a sajátos színt.
A gimnáziumi korosztály (9–10. osztályos tanulók) számára
Drágakövek az élővilágból (szerves eredetű drágakövek)
Egy már a tárgyai miatt is szép és sokrétű téma, mely híd a szerves és szervetlen világ között. A legtöbb drágakő az ásványok vagy a kőzetek sorából kerül ki, de van néhány (például a borostyánkő, az igazgyöngy vagy a nemeskorall), amely az egykori vagy a mai élővilág terméke. Nemcsak keletkezésük vagy a szépségüket adó tulajdonságaik tudományos háttere, de felhasználásuk számos kulturális és történeti vonatkozása is érdekes.
Méreganyagok a növényvilágban - Növényi eredetű mérgezések
A dolgozathoz kapcsolódó kutatásban egyes növényfajokra, növénycsoportokra jellemző vegyületekről /vegyületcsoportokról és jellemző élettani hatásairól gyűjthetők össze a tudományos ismeretek. Mire hat? Miért veszélyes? Kis mértékben orvosság ... ?
A dolgozat témája lehet egy-egy mérgező növény és a fajhoz köthető mérgezések történeti feldolgozása is.
A pályamunkák értékelési szempontjai:
I. Külalak
II. Tartalmi rész:
- témahűség
- logikus felépítés
- problémacentrikusság
- egyediség
III. Forrás, irodalomjegyzék megfelelő feltüntetése
Az előadások értékelési szempontjai:
I. Külalak
II. Tartalmi rész
- logikus felépítés
- előadókészség
- egyediség
III. Forrás, irodalomjegyzék megfelelő feltüntetése
A verseny tervezett időbeosztása:
Előzetes regisztráció (nevezés): 2023. november 24-ig a megadott e-mail címre
Az I. forduló pályamunkáinak leadási határideje: 2024. február 02. (péntek)
Helyszín:
- Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, porta, vagy
- postai úton: 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8. A borítékra kérjük írják rá: Fazekas biológiaverseny.
A pályamunkák értékelése, eredményhirdetése: 2024. március 8. (péntek). Az eredmények rögtön felkerülnek a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium honlapjára.
II. forduló, döntő (prezentáció): 2024. április 12. (péntek).
Helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum, Semsey Andor Előadóterem.