A jégkorszak tankjai
2016.07.25.
„Miért csak engem csíp az ágyi poloska?”
2018.10.01.
Szerzők: Bernert Zsolt (MTM Embertani tár), Fehér Tibor, Németh Endre, Varga Dániel
A magyar királyok, királynők, főemberek és családtagjaik legfontosabb temetkezési helye évszázadokig a székesfehérvári királyi bazilika volt, amelynek szervezett kirablása 1543-ban, a város török megszállásával kezdődött el. A mintegy másfél évszázados török hódoltság alatt az épület romba dőlt, kőanyagát fehérvári építkezéseken használták fel. 1848. december 5-én földmunkák során két, vörösmészkő lapokból összeállított sírkamrára bukkantak, amelyekben III. Béla király és első felesége, Anna királynő csontváza nyugodott. Ma a Budavári Nagyboldogasszony templomban találhatók maradványaik, amelyek az egyetlen hiteles képviselői az egykori Árpád-háznak.
Álmos fejedelem és leszármazottai meghatározó szerepet töltöttek be a korai magyar történelemben. A honfoglalás sikere, a keresztény magyar állam megalapítása és első 300 éve elválaszthatatlanul összefonódik e dinasztiával, amelyet – jóval később – Álmos fiáról Árpád-háznak neveztek el. Érthető, hogy az antropológusok és újabban a genetikával foglalkozó szakemberek egyaránt nagy figyelmet fordítottak az egyetlen hiteles Árpád-házi király maradványainak vizsgálatára.
Kevert karakter volt
Az 1172 és 1196 között uralkodó III. Béla király csontmaradványait a megtalálásuk óta eltelt 170 évben számos alkalommal vizsgálták jeles orvosok, antropológusok és egyéb szakértők. A csontokról másolat, koponyájáról arcrekonstrukció is készült. A maradványokat elemző kutatók több száz oldal terjedelmű írásai között találhatunk olyan adatokat, amelyek érdekesek lehetnek az Árpád-ház eredete szempontjából is.
Eszerint a király testmagassága meghaladta a 190 centimétert, ami a XII. században kifejezetten magasnak számított. Agykoponyája hosszú és széles, ez alacsony koponyaboltozattal és a szemöldökív mögött beszűkülő homlokcsonttal párosul, utóbbiak a mongoloid koponyák jellegzetességei. Az arckoponya magas és széles, az orr keskeny. A nagy, kerek szemüreg és a felső állcsont elődomborodó orrcsonti nyúlványa szintén a mongoloid nagyrassz örökségeként értékelhető.
Számos ízületi kopás, a bal hüvelykujj törése és enyhe csigolyaporcsérv árulkodik a király fizikai aktivitásáról. A sérülések közül el kell különíteni a koponyatetőn megfigyelhető 8–9 milliméter átmérőjű jelképes trepanációt, amely szakrális célú szándékos beavatkozás volt. Az Árpádok házasodási politikája miatt III. Béla nőági felmenői több generáción át europid karakterekkel tompították a vélhetően apai vonalon öröklött mongoloid jellegeket.
Az embertani karakterek kevertsége, a keresztény uralkodó koponyáján megfigyelhető pogány rítusú beavatkozás és az Árpád-ház szimbolikus jelentősége tovább fokozta az érdeklődést III. Béla archeogenetikai vizsgálatával kapcsolatban. A friss kutatási adatokból azonban egyelőre csak annyit tudhattunk meg, hogy III. Béla király az Indiától Skandináviáig, Lengyelországtól az Altájig terjedő hatalmas földrajzi sávban kifejezetten gyakori R1a haplocsoporthoz tartozik. Ez genetikai szempontból fontos, de nem meglepő eredmény. Az Árpádok apai vonalú eredetének – történelmileg is értelmezhető – térképezésében azonban nem lehet megkerülni a jóval mélyebb alcsoportbontást az R1a haplocsoporton belül. Az alcsoportok esetében általában már van egy hozzávetőleges képünk arról, hogy azok mely régiókra jellemzők. Például az R1a-M458 alcsoport a nyugati szlávokban, az R1a-Z284 Skandináviában, az R1a-Z280 a keleti szlávokban és a finnugor népekben, az R1a-Z93 pedig Indiában, az Altáj vidékén, egyes türk és indo-iráni népekben gyakori.
Tanuló algoritmussal
Biológiai okokból összefüggés figyelhető meg az alcsoportok (Y-SNP) és az Y-STR adatok között. Alapfeltevésünk az volt, hogy matematikai algoritmusok alkalmazásával – III. Béla király Y-STR haplotípusa alapján, amelyet Olasz Judit és munkatársai publikáltak 2018-ban – megbecsülhető, hogy III. Béla melyik alcsoporthoz tartozik legnagyobb valószínűséggel, s ily módon pontosabban lokalizálható az Árpád-ház apai ági eredete. Természetesen a megbízható populációgenetikai értékeléshez több tudományterület kompetenciája szükséges: a biológiai kompetencia a minták és a mérések megbízhatóságáért, a matematikai és informatikai a mintaszám és a statisztikai módszer helyes kiválasztásáért, a társadalomtudományi a releváns történelmi interpretáció kidolgozásáért felelős. Ennek kapcsán azt is meg kell jegyeznünk, hogy az Árpádok apai vonalú történetét nem befolyásolja, ha a vizsgált sírban esetleg nem III. Béla, hanem egy másik, apai vonalon szintén Árpád-házi leszármazott nyugszik. Erre azért érdemes kitérni, mert egyes kutatók szerint nem III. Béla, hanem egy korábbi, de apai vonalon szintén Árpád-házi király maradványait tárták fel 1848-ban.
Annak eldöntése, hogy III. Béla melyik R1a alcsoportba tartozhat, jellegzetes osztályozási probléma, amelynek megoldására egy tanuló algoritmust választottunk: a döntési fákon alapuló gradient boosting technikát. Maguk a tanuló algoritmusok a már osztályokba sorolt objektum-halmazok elemzésével megpróbálják „megtanulni” az objektumok jellemzői alapján, hogy az egyes objektum-halmazokat mi köti össze és különbözteti meg a többi csoporttól. Így egy nem osztályozott objektum hovatartozásáról a már „betanított” algoritmus eldöntheti, hogy az objektum melyik osztályhoz tartozik. Az általunk használt gradient boosting eljárás fontos tulajdonsága, hogy véletlen elemeket is alkalmaz. Így a gyakorlatban nincs két azonos eredmény. Úgy kaphatunk képet a véletlen elemekből adódó bizonytalanságról, hogy sokszor lefuttatjuk a becslő algoritmusunkat. Egy futás esetében például következő volt a tipikus eredmény: Z2123 esélye 68,8%, a Z93* esélye 32,2% stb.
A tanuló algoritmus betanításához a legnagyobb méretű és földrajzilag legszélesebb lefedésű publikus online R1a adatbázist használtuk föl, a Family Tree DNA adatbázisát. Első lépésben a teljes adatbázist 5 nagyobb, földrajzilag is értelmezhető alcsoportra bontottuk: L664, M458, Z280, Z284, Z93. Ebben az első lépésben 17 STR-szakaszon 1610 emberrel lehetett összehasonlítani III. Béla STR-eredményét. A mérések (futások) 80,6%-ában a Z93, 13,9%-ában a Z280 és 5.5%-ban a Z284 volt a legesélyesebb alcsoport. Azaz a tanuló algoritmus III. Béla haplotípusát a legnagyobb eséllyel egyértelműen a Z93 haplocsoporthoz tartozónak ítélte meg. A Z93 még mindig elég nagy alcsoport, s jellemző haplocsoport a török és iráni nyelvet beszélő csoportok között, de előfordul indiaiak és arabok között is.
Második lépésben az első körben legvalószínűbbnek mutatkozó Z93 csoportot bontottuk tovább: 16 STR-szakaszon 434 ma élő, a Z93 haplocsoportba tartozó személyt hasonlítottunk össze egyértelműen. A Z93 csoporton belül 7 alcsoportot különítettünk el, szem előtt tartva, hogy minden alcsoport az algoritmus értelmezéséhez szükséges elemszámmal rendelkezzen, valamint az eredmény földrajzi-etnikai szempontból is értelmezhető legyen: Z93*, M780, Y40, Z2122, S23592, YP413, Z2123. A második lépésben a futások 80,5%-ában a Z2123, 10,8%-ában a Z93* és 6,2%-ában az S23592, 2,2%-ában pedig az M780 volt a legvalószínűbb jelölt. Azaz a második lépésben is volt egy egyértelmű választás, mégpedig a Z2123.
Az ősapa
Mit jelent az, hogy valaki a Z2123 alcsoporthoz tartozik? Melyik mai népességekben fordul elő a Z2123 alcsoport, milyen migrációs útvonalakhoz köthető a terjedése, és milyen régészeti kultúrákban mutatták ki eddig a kutatók?
Mai tudásunk alapján az ősapa, aki a Z2123 alcsoportot meghatározó mutációt hordozza, több mint 4000 évvel ezelőtt élt a Volga és a Dnyeper közötti terület keleti felén. A populációgenetika egyik legmeglepőbb képessége, hogy széles földrajzi területen vett nagyszámú minta esetében a ma élő emberekből is képes múltbeli folyamatok bizonyos részleteire következtetni. A Z2123 haplocsoport legkorábbi, az archeogenetikai kutatások által megerősített előfordulása a bronzkori Volga-vidékhez köthető, ahol egy, a gerendavázas régészeti kultúrához tartozó kurgánban eltemetett személyben azonosították.
A Z2123 alcsoport mai előfordulása egyértelműen azt valószínűsíti, hogy az ebbe az alcsoportba tartozó férfiak részt vettek az indo-iráni népeknek az Urál-vidékről kelet felé, Belső- és Közép-Ázsia és India irányába tartó vándorlásában, egy részük később „eltörökösödött”. Az alcsoport ugyanis hatalmas területen fordul elő, mégis van négy egyértelmű régió, ahol nagyobb arányban fordul elő. Egyrészt a Volga-vidéken a tatároknál, a Kaukázus északi előterében a karacsájok és a balkárok között, India központi területein és Közép-Ázsiában egy Kelet-Anatóliától, Dél-Irántól Afganisztán gócponton keresztül Kirgizisztánig tartó széles sávban.
A Z2123 alcsoport becsült aránya
Türkök és indoirániak között
A krónikákból Magna Hungariaként ismert terület, ahol Julianus barát még magyarul beszélhetett a keleten maradt magyarokkal, a régészeti kutatások alapján részben átfed a mai Tatársztánnal.
A Z2123 alcsoport előfordulási gyakorisága csúcsát a Kaukázus északi vidékén éri el, a karacsájok és a balkárok között. Sajnos archeogenetikai kutatások nélkül nem dönthető el, hogy a Z2123-as alcsoport mikor és melyik népességmozgással került a Kaukázus északi előterébe. Azaz nem tudjuk, hogy a török-nyelvű karacsájok és balkárok előtt is jelen volt a Kaukázusban az alcsoport, vagy éppen ezekkel a török nyelvű népekkel érkezett oda. A kérdésnek kiemelt szerepe van vizsgálatunk szempontjából, mert a karacsájok és balkárok csak a mongol-korban, tehát a honfoglalás után érkeztek a térségbe. Történeti adatok, népzenei párhuzamok is rámutatnak a térség fontosságára a magyar őstörténet szempontjából. A genetikailag meghatározott biológiai jellegeket vizsgáló antropológiai kutatások már több évtizede jelezték, hogy a honfoglaló magyarságban nagy arányban találunk a Kaukázus északi előterére jellemző, a Kaszpi-tenger és az Aral-tó környékén a vaskorig visszavezethető embertípusokat. Összességében, a korai magyarok és a Kaukázus térsége között különböző biológiai és kulturális szálak is kimutathatók.
Földrajzilag legtávolabbi a közép-ázsiai terület. Az Emese álma-monda – amely az Árpádok eredetmondájának tekinthető – legközelebbi párhuzamai a perzsa Kürosz és a szeldzsuk Oszmán csodás előjelekkel övezett születéséhez kapcsolódnak. Azaz a genetikai kapcsolatokhoz hasonlóan az Árpádok eredetmondája is iráni és törökségi népességek irányába mutat. Különösen zavarba ejtő formai párhuzam, hogy Oszmán és Ügyek (Álmos mondabeli édesapja) apósának a neve is feltűnően hasonlít egymáshoz: Edebali és Eunedbelia. A hasonlóság, már csak azért is meglepő, mert Oszmán lényegesen később élt, mint Ügyek. Említésre méltó még, hogy bár turul szavunk török eredetű, a togrul (a turul török megfelelője) mint személynév és madárnév távolról sem volt általános a törökségi népek között sem térben, sem időben. Elsősorban a IX–XIV. század között, a különféle oguz csoportokra – például éppen a szeldzsukokra – volt jellemző a togrul személynévként és madárnévként való használata, amely Turkesztánból terjedt fokozatosan a meghódított nyugatabbi területeken.
Hol lehetett a géncentrum?
III. Béla genetikai vizsgálatán keresztül az Árpádok eredete rámutat a magyarság bonyolult gyökereire. Még nem tudtuk azonosítani az Árpádok apai vonalának földrajzi géncentrumát, de sikerült meghatározni a legvalószínűbb területeket, amelyek az Árpádok származásával kapcsolatba hozhatók. A statisztikai alapon legvalószínűbb négy terület közül három jól illeszkedik történelmi ismereteinkhez. A honfoglalók embertani adatai és a korábbi archeogenetikai eredmények is megemlítik ezeket a területeket, és kijelölik a jövőbeli kutatás irányát is. A vizsgálatok folytatásával, további alcsoportbontással nagy valószínűséggel meghatározható lesz az Árpádok apai vonalának földrajzi eredete, vándorlási útvonalának fontosabb állomásai. Így reményeink szerint történelmi ismereteink is jelentősen bővülhetnek a magyar államot alapító dinasztia eredetéről.
Tanulmányunk egy további gyakorlati jelentősége az, hogy az olcsóbb, kisebb felbontású archeogenetikai adatok matematikai módszerekkel továbbfinomíthatók. Így nagyobb történeti szériák rokonsági kapcsolatainak elemzésekor jelentős kutatási költségösszeg takarítható meg. Egyszerűen azért, mert matematikai alapú szűrésekkel csökkenteni lehet a mélyebb vizsgálatokhoz szükséges költséges SNP-vizsgálatok számát.
(Az Élet és Tudomány 73. évfolyam 33. szám [2018. augusztus 17.] alapján)
Köszönjük Sudár Balázsnak az Árpádok eredetére vonatkozó részek pontosítását.
