Az Attila örökösei – A hunoktól az Árpád-házig című történeti embertani és archeogenetikai tárlat több kultúrát és korszakot foglal magában. Közöttük az összekötő kapcsot a Kárpát-medence jelenti, ahol három keletről érkezett nép (hunok, avarok és magyarok) nemcsak megtelepedett, de jelentősen befolyásolta a középkori Európa történetét. A hunok, az avarok, a honfoglaló magyarok és besenyők embertani és archeogenetikai kutatásának eredményeit egy-egy, konkrét régészeti ásatásról származó embertani leleten keresztül külön egységekben mutatjuk be.

A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

A kiállítás dióhéjban ismerteti a történeti embertan, az archeogenetika és az arcrekonstrukció készítés alapjait. Ezt követően a látogatók megismerhetik a modern tudományos kutatások irányait, szempontjait és lehetőségeit. A kiállítás az egyelőre feleletre váró kérdésekre a lehetséges válaszokat gondolatébresztő jelleggel, feltételes módban fogalmazza meg. A koponyák többségéhez arcrekonstrukció társul. Az újraalkotott arcok között megtalálható két Árpád-házi dinasztiából származó leszármazott, III. Béla király (1172–1196) és Béla macsói herceg arcmása is. A tragikus kegyetlenséggel lekaszabolt Béla herceg (†1272) arcrekonstrukciója újdonságnak számít.

Helyigény: 100 - 300 négyzetméter

Installáció felépítése: 2-3 munkanap

Bérleti díj:  250.000 Ft / hó + Áfa

További információ: György Zoltán osztályvezető (Kiállításrendezési Osztály), vandorkiallitas@nhmus.hu